Peresztegi Hanna
16 éves
Elsuhant mellettem egy szőke lány,
Pulcsiján hatvanhatos szám,
Telefonján körmeivel kopogott,
Mellé félhangosan dohogott,
Hogy csak százhuszonöten látták,
És hogy csak annyian szánták,
Hogy tegnap eltört a karja,
És csak hatvan lájk ment arra.
Kontyba volt felköltve a haja.
Nem hiszem, hogy az volt a baja,
Hogy kisebb a képernyőn a szám,
Elvégre a karját én is láttam ám,
Fájhatott neki nagyon,
Ezért félretettem a bajom,
Kedvesen léptem hozzá oda
- és meg is történt a csoda.
Elsuhant mellettünk egy fura férfi,
Okunk bőven lett volna félni,
Tetovált karja ökölbe szorult,
Szeme elé sötét köd borult.
A telefont a füléhez tartotta
És idegbetegen harsogta,
Hogy a motorra kerékbilincset tettek,
És a lottószelvényét elveszette,
Pedig lehet, nyert is vele,
De már nem lesz trópusi tele.
Kérdőn néztük mind a ketten,
A kávénkkal, mit nekünk vettem,
Majd kortyolva egy jó nagyot,
Rádöbbentem, nem hagyom.
Kedvesen léptem hozzá oda
- és meg is történt a csoda.
Elsuhant mellettünk egy feszült nő.
Haja kócos, szoknyája bő,
Magas sarkújában csak bicegett,
Fülében fülhallgató fityegett.
Elmosolyodtam magamon,
Ahogyan a kávémat kavarom,
Együtt két különös idegennel.
Egymás felé nagy figyelemmel
Beszélget a fura, tetovált férfi
Aki bizony nagyon megérti:
Rossz, hogy gipszben van a lány karja:
Nem látszik a tetoválás rajta.
Ránéztem a feszült, szétcsúszott nőre,
A társaságunkban van hely még egy főre.
Kedvesen léptem hozzá oda
- és meg is történt a csoda.
Elsuhant mellettünk egy kisfiú,
Arca rendezett, szigorú,
Nyakkendő volt rajta és fehér ing,
Észrevesz és elegánsan beint.
Elnevettem magamat hangosan,
Mire ő nézett rám zavarodottan.
Maximum tizenkettőnek tippeltem,
Ezért ezt a dolgot elvicceltem.
Biztos dühös, esetleg szomorú,
Hogy az egész suli egy háború.
Láttam, hogy a táska húzza a vállát,
De ő büszkén felszegi az állát,
És kérdőn néz a szemembe:
A gyerekkorom jut eszembe.
Kedvesen léptem hozzá oda
- és meg is történt a csoda.
Elbicegett mellettünk egy idős néni,
Odajött hozzánk aprót kérni.
A tetovált férfi a zsebéből adott,
A törött karú szőke egy táskában matatott,
Némi pénzt nyújtott át a feszült nő is,
Én is adtam, és mellettem a kissrác: ő is.
A néni megköszönte hálálkodva,
Mi pedig nem néztük szánakozva,
Hanem mosolyogva összenézve
Kérdeztük meg, kicsit félve,
Szeretne-e hozzánk csatlakozni.
Az agya elkezdett zakatolni.
Végigmérte különös társaságunk,
És éreztem, hogy rátaláltunk.
Kedvesen léptünk hozzá oda
- és meg is történt a csoda.
Sokan mondják, ez csak kávé,
De ez nem is igaz, csak kábé.
Mert együtt vagyunk, ez a lényeg,
Összekapcsolódnak a fura lények.
A kávé hozta össze őket:
Lehet ő egy dohogó szőke,
Egy ideges, tetovált férfi,
Egy kedvesen kéregető néni,
Egy fura, összeszedetlen nő,
Vagy egy fiú, kiben a feszültség nő,
Vagy lehet az egy magányos lélek,
Olyan, mint ahogyan én élek.
De mikor másnap a kávézóban leültem,
Nagyon-nagyon megörültem,
Mert ők kedvesen léptek hozzám oda
- és meg is történt a csoda.
