Turbán Adrián
16 éves

Föld porából szülött testem
Mily hatalmas, mint törzses fa: 
E talajon lábam rezeg,
Bírok mindent, s kitartva. 

Lent, a pokol alján az él,
Aki élve él életet,
Tudja, mi fán terem a vér,
Minden jóért megszenvedett. 

S az ördög ott azt adván,
E keresztet a hátadra:
Már a kudarc vigyáz terád,
Bírni kell, mint pofonokat!  

De fent, a menny tetején él,
Ki boldogan, jóban éltet,
S van tető a fejénél:
Egy örömkönny hull kezére. 

S tudja, mily szép itt élni,
Nincs fájdalom, szomorú kedv:
Ő élete egekbe mégy,
S sose jár poklán, mélyen. 

Középen egy út visz haza,
El innen húz otthonodhoz:
Mikor nálam kard, s dárda,
Engem Isten porrá áldjon! 

E középút majd eltarol:
Nem találod csonkadt lelked,
S tán ez ott lóg, az ágakon
Felakasztva, mint holt élet. 

S e helyen zengjen ima,
Mitől minden jobbá térül,
Mint hazatért kisállatka:
Az úton el nem sötétül.