Kiss Lilla
8 éves

Sétálok az utcán,
mit látnak a szemeim?
Olyannyira meglepődök,
felteszem csak kezeim.
Kilép elém egy magas lény,
megcsillan rajta a napfény.

„Ne bánts, kérlek,
ki vagy te?
Magyarázd meg izibe’!
Miért vagy tele szeméttel?
Üveggel és cseréppel?”

„- Kuka-ember az én nevem,
ne félj tőlem, ha kérhetem.
Begyűjtöm a szemetet,
de lassan most már betemet.
Nem győzöm már tárhellyel,
tele vagyok méreggel.”

„-Miért csinálod, kérdezhetem?
Kicsit ebben kételkedem.
Mi értelme van ennek,
hisz az emberek semmibe se vesznek!”

„- Ilyen ez a népség sajnos,
a bűntudat bezzeg senkit se mardos!
Ahelyett, hogy a szemetüket
bedobnák a kukába,
elhajítják az utcán,
s ott hagyják a csudába!”

„- Ez felháborít engem is,
de mit tudok én tenni?
Nem állhatok itt egész nap
a szemetelőket lesni!”

„- Ezért vagyok én itt,
kedves barátom,
hogy kételkedsz,
nem is csodálom!
Ha csak pár ember gondolkodását
megváltoztatom,
az nagyon fel tudja dobni a napom!
Talán az új generáció
megérti már végre,
ha „kuka marad az ember”,
annak nem lesz jó vége.

Változtatni kellene,
és tenni egy tisztább világért,
és ez csak együtt sikerülhet,
sehogyan sem másként!”