Janusik Luca
16 éves

Minden nap Te vagy az első gondolatom.

Minden órában az érintésedet akarom.

Minden percben a csókodra éhezem.

Egy életen át te leszel a végzetem.

Meglátlak, szívem hevesebben dobog,

A szemem a látványodtól csak úgy ragyog.

A mosolyodtól teljesen megsemmisülök,

A pillantásodtól totálisan elgyengülök.

 
Minden dallamban téged látlak.

Örökké a szívembe zárlak.

Te vagy a félhomályban a boldogságom.

A szívfájdalmamra az orvosságom.

 
Messze vagy tőlem, mégis közel érezlek magamhoz,

Minden este Érted imádkozom a legfényesebb csillaghoz.

A szürke hétköznapokat Te fested színesre.

Álmomban elviszel egy távoli, szép szigetre.

 
Együtt evezünk a kis, kopott csónakban,

Csak el akarok veszni abban a pillanatban.

Megölelni Téged és fogni a két kezed,

Hinni, hogy soha többé el nem engeded.

 
Egyelőre ez csak álomszép képzelgés marad,

Mindennap a szívem a hiányodtól megszakad.

Szeretlek, de most még nem lehetsz az enyém.

De sohasem adom fel, mert van még esély.

Küzdelem

Engem a kételyek lassan felemésztettek,

A baljós félelmek teljesen félrevezettek.

Az álarc mögött érzéseim mindig megremegtek,

De tudtam, hogy eljön az a nap, mikor fellélegezhetek.

Érzem most a helyes irány felé tartok,

Súgják halkan a fejemben lévő hangok.

Minden nap sorra jönnek a gondok,

A sok harc után leszek majd csak bajnok.

 
Tovább lépek, ha mérgező a közeg,

Nem állhatok meg ott, ahol nagy a tömeg.

Megesik, hogy olykor félrebillen a mérleg,

De soha nem adom fel a küzdelmet végleg.

 
Végül megtaláltam önmagamat,

Nem érzek többé gyötrő fájdalmat.

Bárki sértő szavakkal megtámadhat,

De sose fogják ledőteni a körülöttem lévő várfalamat.

 
A múltam most már nem kísérthet,

Elűztem az életemből a sötétséget.

Helyébe léptettem a gyönyörű fényességet,

Szeretteimmel túléltem a kínzó nehézséget.

 
Hálás vagyok az egész életemért,

A múltamban elkövetett hibáimért.

Kitartóan küzdök az álmaimért,

Tudom, hogy határ a csillagos ég.