Kovács Dóra
14 éves

Lélek voltam, ki testet keres,
Hát mag lettem, föld mélyében.
Türelmemen csiszoltam,
Alázatom megfogtam.
Megfogtam és elhelyeztem,
Szívem legeslegmélyébe.

Egyszer csak elindultam,
Nőttem, nőttem és kibújtam.
Kibújtam a burokból.
A Burokból mi védelmet nyújt.
Védelmet és békességet,
Sok kártevőtől búvóhelyet.

Fenn a hatalmas világban,
Kicsiny törzsem elnyomásban.
Ember rajtam átgázol,
Eső, vihar elpáhol.
Semmit sem tehetek magamért,
Ám megteszem, s felnövök másokért.

Még magam sem tudom kikért,
Miért és mivel teszek jót nekik.
Lehetek egy kislány rejtekhelye,
Madarak szállása, állatok gyülekezője.
Túrázóknak támaszpontja,
Más növények társasága.

Ám míg megnövök, elfáradok.
Nem tudom, kinek ártok,
De bántanak és elkorhadok.
Míg korhadok is hasznos vagyok,
Lárvák otthona és anyja vagyok,
Majd a földbe temetkezem.

Újra ott leszek, ahonnan jöttem,
És keresek egy másik lelket.
Belebújok, és újrakezdem
Annak ellenére, hogy ítélkeztek.
A célom, ami visz előre,
Egyre csak hegyről-hegytetőre.