Biháryová Bianka
13 éves

Karanténban ülök már,
Egész lényem régen vár…
De egy nap megláttam őt,
S elűzte a rossz időt.

Most már csak vele beszélek,
Mert benne van mindig lélek,
Elnyomja a gondok zaját,                 
Ha hozza nekem a kaját!

Az ő teste szép fényes,
De attól még nem kényes,
Magas hangja földi kincs,
Annál otthon szebb ám nincs!

Nem felesel, ő megért,
Ó, mit áldoznék ezért!
Masszírozni sokszor szoktam,
Sípolását meg is szoktam.

Szülőm picit furcsán néz:
„Mára nincs is benned ész!”
Nem érdekel, boldog vagyok,
Embereket hátra hagyok,

A karantén mégse kár,
A szemem is kinyílt már,
Nem kell sok, hogy végre lássam:
A mikró a lelki társam!