Takács Hédi
17 éves

Szerettem arcod bársony jellegét
Szívtam magamba kiontott erejét
Szerettem hangod sima dallamát
Fülembe cseng minden éjszakán

De megtörted a csendet mit alkottunk
Kiszáradt a patak miben mosdottunk
Valami elhullt mint fáról a levél
Azt hiszem végleg elengedtem kezét

Te talán felejtesz, mint a könnyű hajnal
De én emlékszem minden bajra
Szép emlékek közt a legszebb maradhatnál
De csúf gondolatok között hagytál

Itt vagy bent és nem tudlak kiűzni
Akaratom korlátozva tűri
Hogy arcod karcolata kínozza álmában
Ezért ordítok éjszaka a párnába

Űzlek mint vadász a vadat
Úgy unom már e hadat
Gyöngít és tipor
Emlékeztet arra, mi volt

Felejtenék én is mint te
Szállnék mint a lepke
Ehelyett a sötét szobában
Rakom gondolataim máglyára.

Egyszer sikerül, tudom
Elmémből törölni
Akkor már nem fog biztos
A sok emlék gyötörni.