Nyári Lajos
15 éves 

Hazafelé ballag
az ifjú nő.
Kitépte kezéből
a szél az esernyőt.

Ruhájából kimosta
a színt az eső maga.
Feketén kopog a csizma
éles hangja.

Munkából indult
nyirkos kis útjára.
Tudja, hogy hamarosan
meleg otthon várja.

Fénylő – sötét haját
dobálja a szél.
Megtörten, remegve
többet nem remél.

Unottan rúgja a
kavicsot a sárba.
Néha meg – meghajol
a fűzfáknak az ága.

A tűzpiros rúzs
szép száján fáradt.
Megint megfullad
egy kis kavics a sárban.

Gyémántfényű vízben
megfürdik az utca.
Elmosódva fekszik,
lustán ásítozva.

Csak lépeget lassan,
fárad már a láb.
Szüntelenül, unottan
a cipő kopog tovább.

Mennie kell mindig,
távoli a cél.
Megtörten e szerelemről
többet nem remél.

2021.február 11.