Nagy Dóra
12 éves

Folyóparton álló szomorúfűz vagyok
Nem ragyognak már rám a fénylő csillagok.
Kegyetlen lett számunkra a világ,
Az ember kevés gondot fordít ránk.

Folyton csak a pénz, a gazdagság kell neki
S a hajtásban környezetét tönkreteszi.
Füstöl, szemetel, a fákat kivágja,
A természet ma nem a barátja.

Csak a mának él, a jövőre nem gondol
El sem hiszi, megóvjuk megannyi gondtól.
Termeljük az oxigént, észre sem veszi,
Hogy az élet feltételeit, tőlünk nyeri.

Megvédjük őket a nagyváros zajától,
Nyaranta a fullasztó kánikulától.
Megkötjük a talajt, védjük az állatot,
Miért kell hát nekünk ily sokat ártanod?

Mi lesz veled ember? Térj hát észhez végre!
Saját magadnak leszel az ellensége
Elpusztul az erdő, kihalt lesz a világ,
Ily sanyarú sors vár a jövőben reád!